A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger fölött

A romantika az utolsó egységes korstílus, mely több művészeti ágban együttesen éreztette hatását. Kialakulásának időszaka a 18. század vége, virágkora a 19. század első fele, a század második felében a későromantika és a romantikából kiinduló irányzatok (eklektika, historizmus) voltak jelentősek. A romantika végét szokás Eugéne Delacroix halálának időpontjával egyeztetni.

[szerkesztés] A romantika irodalma

A romantika először a német irodalomban jelentkezett a klasszicizmussal együtt és azzal kölcsönhatásban (a németek ezért a korszakot klasszikának nevezik). A 18. század legvégén angoloknál is jelentkezett, az 1820-as években a franciáknál, oroszoknál és Magyarországon.

A romantika irodalmának egyik fő ismérve a klasszicizmus-ellenesség. Központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén, az individuum előtérbe kerülése, az önkifejezés szabadsága áll. Történelmi hátterét a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk okozta kiábrándultság szolgáltatja.

A romantikus irodalom általános jellemzői:

• a felfokozott életérzés kifejezése, a reményvesztettség, a csalódás, a világfájdalom ("spleen"); vagy éppen az ezzel ellentétes forradalmi hevület és lángoló életöröm.
• az eszményítés, az idealizálás: a romantikus alkotások a szabadság eszméit keresik, gazdag érzelemvilágot tárnak fel
• felélednek a nemzeti irodalmak, a nemzeti múlt, a nemzeti kultúra, a népköltészet, a folklór iránti érdeklődés, ezzel egyidőben elindul a népmesék gyűjtése és a népnyelv beemelése az irodalomba
• a múlt felé fordulás leginkább a középkor, főleg a gótika iránti rajongásban nyilvánul meg
• nagy mennyiségben jelennek meg a távoli, egzotikus vidékeken, kultúrákban, egzotikus szereplőkkel játszódó történetek, melyek a jelenből vagy az adott világból való elvágyódást tükrözik
• fontos szerepe lesz a kalandos, fantáziadús, szövevényes, bonyolult cselekménynek
• elterjed a két, sokszor egymással ellentétes síkon játszódó történet, az álom és a valóság ellentmondásainak a felfedése
• stílus és nyelv tekintetében jellemző a líraiság, sok a töredékben maradt alkotás, a zeneiség, a festői monumentalitás (mintha a mű egy freskó lenne), az ellentétek nagy száma.
• hangnem: legelterjedtebb a patetikus, humoros (főleg fekete humor) és az ironikus hang.
• az epikai műfajok között vezető szerepet tölt be a regény, nagyszámú történelmi regény és kalandregény születik a korszakban. Ekkor jön létre a bűnügyi irodalom, a detektívregény és detektívnovella is.
• kialakul több átmeneti műfaj is, mint a világdráma vagy a drámai költemény. A lírában nagy szerepet kap a dal, az elégia.
• a költő és író szerepe megváltozik, a költő utat mutat a népnek, vagy látomásait írja meg, látnok, vátesz szerepe van. Sok alkotó maga is példamutatásképpen forradalmakban, szabadságharcokban vesz részt, a nemzeti függetlenségi törekvések szólójává válik.

[szerkesztés] Német romantika

A romantika filozófiájának megalapozóiként a német gondolkodókat ismerjük:

• Johann Gottlieb Fichte – a romantika boldogságeszményének megfogalmazója.
• Friedrich Wilhelm Joseph von Schelling – az idealizmus mint a romantika iránymutatójának megteremtője.

A német irodalomban a romantika több korszakot és helyszínt ölel fel:

• a romantika előfutárai: Friedrich Hölderlin, a romantikus költészet német megteremtője és Jean Paul.
• a jenai romantika képviselői: Novalis, August Wilhelm von Schlegel és Friedrich von Schlegel, Ludwig Tieck, Friedrich Schleiermacher teológus és filozófus, Wilhelm Heinrich Wackenroder.
• a berlini romantika képviselői: E. T. A. Hoffmann és Heinrich von Kleist.
• a heidelbergi romantika képviselői: Bettina von Arnim, Ludwig Achim von Arnim, Clemens Brentano, Adelbert von Chamisso, Joseph von Eichendorff.

További német romantikus írók, költők: Friedrich de la Motte Fouqué, Jakob Grimm és Wilhelm Grimm – a népmesevilág feltámasztói, Wilhelm Hauff meseíró, Heinrich Heine költő.

[szerkesztés] Angol romantika

Az angol preromantika William Blake költészetében jelenik meg. Az angol irodalomban a későbbiekben a romantika két korszakra bontható: első generációja az angol tavi költők: William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge nemzedéke, míg a második generáció Lord Gordon Byron, Walter Scott, John Keats, Percy Bysshe Shelley és Mary Shelley nevével fémjelezhető. A voltaképpeni romantikus kor egyetlen angol költője sem tekintette önmagát romantikusnak. A némethez hasonló egységes mozgalom nem volt. Az angol romantika megszületésének dátuma 1798, Willam Wordsworth Lírai balladák című alkotása. Az angol romantika hagyományai továbbéltek a viktoriánus korban is, romantika és realizmus keveredik a Bronte-nővérek művészetében.

[szerkesztés] Francia romantika

A francia irodalomban a romantika először a Napóleon által száműzött Mademe de Staelnál jelentkezett. A romantika kezdetének jelképes időpontja 1830, Victor Hugo Hernani című darabjának bemutatója. Az év az Hernani csatája névvel vonult be a történelembe, a klasszicizmus és az új stílus képviselői csaptak össze. Jelentős költő Alphonse de Lamartine.

[szerkesztés] Orosz romantika

Az orosz romantika két nagy névvel fémjelezhető: Alekszandr Szergejevics Puskin és Mihail Jurjevics Lermontov. Puskin művészetével kezdődött az orosz művészet kibontakozása és önállóvá válása, egyes elemeiben pedig már a realizmust előlegezte meg.

[szerkesztés] Dél- és Közép-Európa romantikus irodalma

• Olasz irodalom: Giacomo Leopardi költő, Alessandro Manzoni regényíró.
• A lengyel irodalom legkiválóbb romantikus költője: Adam Mickiewicz.
• A 19. századi magyar irodalom nagy romantikusai: Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Jókai Mór.
• A délszláv népek híres romantikus szerzői: France Prešeren, a szlovén nemzeti irodalom megteremtője, Hriszto Botev a bolgárok nemzeti költője.

[szerkesztés] Kései romantika

A romantika hozzávetőleg az egész 19. század irodalmát meghatározta. Kései korszakában együtt élt a realizmussal. Romantika és realizmus fonódik össze Stendhal és Balzac műveiben. Stendhal önmagát romantikusnak tudta, az ő álláspontja a következő volt: "Romantikusok mindazon alkotók, akik saját koruk szellemében alkotnak." A realizmus megjelenik Jókai Mór regényköltészetében is.

[szerkesztés] A romantika festészete

Géricault: A medúza tutaja

A festők ebben a korban az egyéni alkotói kifejezésmódot, a természet és az érzelmek változékonyságát, az események véletlenszerűségét hangsúlyozzák. A romantikusok azért menekültek a múltba, mert elégedetlenek voltak a korral, amiben éltek, és amelyet megvetettek, ezért a középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekültek. Emberábrázolásukban a barokk kifejezésmódokhoz közelítenek: újra megjelenik az átlós elrendezés, a színesség, és a világos-sötét kontraszt.

Jelentős romantikus festészet kialakulása Franciaországban és Spanyolországban jellemző.

[szerkesztés] Théodore Gericault

A klasszicista és a romantikus művészeti felfogás harca 1818-ban ez utóbbi javára dőlt el, amikor Théodore Géricault francia festő kiállította A medúza tutaja című művét. Ezt a képét itáliai útját követően festette, a Medúza nevű fregatt pusztulásáról szóló cikk késztette erre. A hajótörést 400 emberből 15 élte túl, két hetet töltve a hajón. Az egymással összefonódó testek egy gúlává állnak össze, melynek csúcsánál a még reménykedők helyezkednek el. A halál közelségét sokféle arckifejezés tükrözi: őrület, kétségbeesés, reménytelenség.

Delacroix: Szabadság vezeti a népet (1831)

[szerkesztés] Eugène Delacroix

A francia és az európai romantika legnagyobb alakja Eugène Delacroix, aki a klasszicista festészet szürkesége ellen harcolt. Képeire az erős tónusok, színes árnyékok jellemzők. Képei: a Chiosi mészárlás, Görögország meghal Missolunghi romjainál, Algíri nők stb. A legjelentősebb romantikus művek valamilyen formában az irodalomhoz kötődnek. Shakespeare, Byron, Dante alakjainak nagy része az európai képzőművészet kulturális örökségébe Delacroix művei által lépett be. Declaroix az egyetlen lázadó szellemű, A szabadság géniusza diadalra vezeti a népet című képéhez az 1830. évi forradalmat vette alapul. Az egymást keresztező átlók, az élénk mozdulatok, a halál és a rombolás jelenetei, de közben a hősi ellenállás ábrázolása, ezek a kép és a romantikus művészet jellemzői. Egyike volt az elsőknek, aki szakított a klasszicisták által művelt hagyománnyal, amely a színezést a rajzolásnak vetette alá. A fények, színek hatásai a klasszicistákhoz képest lényegesen nagyobb szerepet kaptak nála, hangsúlyoznak, kiemelnek. Vonzódott a lovakhoz, lóversenyre járt, istállói tanulmányokat folytatott. A klasszicista festészetet nem szerette, modellek után is dolgozott. A festményei túlzásokkal teliek, a valóságot ábrázolják.

[szerkesztés] John Constable és William Turner

A 19. század első felében alkotott John Constable, aki az atmoszférára helyezi a hangsúlyt: fényben úszó táj, felhők az égen, szél, időjárási körülmények, és William Turner, aki akvarelleket festett, s ez a technika lehetővé tette számára a színes fények kifejezését. Turner a tájban a természeti elemek harcát, a kozmikus erők harcában a természet egy pillanatát festette le. Gyakran a természeti jelenségeket összekapcsolta a modern technika vívmányaival (pl.: Eső, gőz, sebesség (1848) ). Fénnyel és színnel elanyagtalanította a formákat, és színfoltok lettek belőlük (fénymiszticizmus).

További festők:

• Caspar David Friedrich
• Philipp Otto Runge
• Piotr Michałowski

[szerkesztés] A romantika szobrászata

A romantika szobrászata François Rude és Jean-Baptiste Carpeaux alkotásaiban jutott kifejezésre. Rude készítette a párizsi Place de Gaulle téren álló Diadalíven, a Marsiellaise című művet, amelyet színpadiasság, pátosz, valószerűtlen erő és szenvedély jellemez. A romantika szobrászatában inkább a tartalom, vagyis a hősi erkölcs jelenti az új stílust.

Carpeaux műve a párizsi Operát díszítő Tánc c. szoborcsoport. Jellemző a fény-árnyék ellentét szinte festői felhasználása.

A romantika szobrászatából indult ki Bartholdi is, a New York kikőtőjében magasló monumentális Szabadságszobor megalkotója is.

A magyar romantikus szobrászatra elősorban a népi téma felé való fordulás jellemző. Izsó Miklós táncoló parasztjai is a Búsuló juhász a 19. század közepének kimagasló alkotásai.

[szerkesztés] A romantikus építészet

A fóti katolikus plébániatemplom

A 18. század közepén Horace Walpole Stawberry Hill nevű kastélyát úgy építtette meg, hogy az pontosan megfeleljen múltba vágyó egyéniségének. Ezért felhasználta a gótika elemeit, s bár kortársai ezért kinevették, tulajdonképpen megalkotta a neogótikus építészetet. A romantika építészetében először a neogótika jutott fontos szerephez. Így épült fel a londoni Houses of Parliament Charles Barry tervei alapján, majd a Tower Bridge. Magyaroszágon a 40-es években jelenik meg hasonló törekvés (Brein Ferenc: Csősztorony; Ybl Miklós: fóti templom). A gótika után felújították a barokk, a romanika és a reneszánsz elemeit is. Így jöttek létre a neostílusok (neoreneszánsz, neoromán, neobarokk). A neostílusokban gyökerezik a 19. század második felének építészete (historizmus, eklektika).

Másfajta irányzat is kialakult, mely az indiai és közel-keleti, majd bizánci és mór elemekből táplálkozott. Magyarországon ennek képviselője volt Feszl Frigyes, a Vigadó építésze. Nemzeti építészetet úgy próbált teremteni, hogy díszítőelemként vitézkötést alkalmazott. A mór elemek zsinagógákon éltak tovább.

A század közepétől megjelenik a vasvázas építészet is, mely azonban még kuriózumnak számít. Az 1851-es világkiállításra Joseph Paxton megtervezi a londoni kristálypalotát, öntöttvasból és üvegből, melynek alapterülete 72 000 négyzetméter volt. 1880-as években Eiffel felépíti híres tornyát Párizsban. Mindezek a modern építészet előzményei.

[szerkesztés] Bútorműveség, divat

A romantika bútorait a neobarokk jellemzi. A divatban újra megjelenik a krinolin. A korszakot második rokokónak is nevezik túlzásokra való hajlama miatt.

A női viseletben tkp. nagy újítás nincs, a ruhák megtelnek apró díszekkel. A férfiviselet majnem azonos a biedermeierral.

[szerkesztés] A romantika zenéje

• Korai romantika (1800 – 1830)
  Német jellegű. Irodalmi hatás.
  • Hoffmann és munkássága (irodalmi és zenei)
  • Schubert dalai
  • Weber (a nemzeti opera megeteremtője)
  • Rossini operái
  • A nemzeti romantikusok első generációja (Glinka, …)

• A romantika virágkora (1830 – 1850)
  A romantika európai mozgalommá válik. A központ Párizs. Erős a kapcsolat az irodalommal.
  • "Forradalmi romantikusok" (Szabolcsi Bence kifejezése): Paganini, Berlioz, Liszt, Chopin
  • Mendelssohn ("klasszikus"), Schumann ("költői"), Wagner első nagy operái
  • Meyerbeer, Verdi
  • A nemzeti romantikusok 2. generációja: Moniusko, Smetana, Erkel Ferenc

• Késői romantika (1850 – 1890)
  • A nagy romantikusok érettkori művei
    • Liszt Ferenc szimfonikus költeményei
    • Wagner zenedrámái
    • Verdi érettkori művei
  • Új nemzedék velük egyidőben: Brahms, Bruckner, Franck César
  • A nemzeti romantikusok 3. generációja: Dvořák, Grieg, az Orosz Ötök: (Balakirev, Muszorgszkij, Borogyin, Rimszkij-Korszakov, Kjui.

• Századforduló (1890 – 1914)
  • Mahler, Puccini, R. Strauss
  • Debussy, Schönberg korai korszaka
  • A nemzeti romantikusok 4. generációja: Sibelius, Bartók Béla korai művei (I. Szvit, Kossuth-szimfónia)

[szerkesztés] A legnevesebb romantikus zeneszerzők

Bővebben: Romantikus zeneszerzők listája

Franz Schubert

[szerkesztés] Források

• Fazekas Projekt
• Művészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp, 1967.
• Babits Mihály: Az európai irodalom története, Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. (1991-es reprint kiadás ISBN 963-7780-23-8)